Már gyermekként vonzotta a gyógyítás. Először állatorvos akart lenni, végül a fogorvosi pályát választotta.
A Semmelweis Egyetemen töltött évei alatt tanulmányi versenyeken indult, kutatásokban vett részt; az egyik, amely a navigációs implantológia területét érintette, szakdolgozata témájaként is szolgált. Diplomáját 2015-ben kapta kézhez; 2018-ban szakvizsgáját is megszerezte.
Korához képest kiemelkedően sok szájsebészeti beavatkozást tudhat maga mögött. Elhivatottsága, megnyugtató személyisége, magabiztos tudása, maximalizmusa és gyorsasága miatt népszerű a páciensek körében. Profizmusához kedvesség és empátia is társul. Figyel a páciensére, időt szán a vele való beszélgetésre, a tájékoztatásra; ez az eredményes beavatkozás alapja, a szorongások oldásának módja. Fontos számára a kapcsolattartás: a komolyabb beavatkozások után ő maga keresi meg a pácienseket, hogy a hogylétük felől érdeklődjön. Szereti a kihívásokat, szívesen vállalja a nehezebb implantációs eseteket.
Munkája fontos része a szakmai fejlesztések követése, a folyamatos fejlődés. 2019-ben a Nobel Magyarországon keresztül részt vett egy ötnapos All-on-4 kurzuson Lisszabonban. Szeretne jártasságot szerezni az ínyplasztikában, hiszen az implantátum élettartama nagyban függ a környezettől. Ám az, amire ténylegesen a jövőjét építi, egy hazánkban egyelőre alig ismert eljárás. A kitalálójáról elnevezett Khoury-technika a saját csontból nyert blokkal való csontpótlás módszere, amelynek sikerességi rátája közel 100%-os. Egyetemi mentorával már végzett ilyen beavatkozást, szakmai életében ez jelentette a fordulópontot. Nemrégiben részt vett a technológia fő specialistájaként ismert Dr. Frank Zastrow kétnapos kurzusán Pozsonyban. Szeretné a mindennapi munkájába beépíteni ezt az innovatív eljárást, amivel még több páciensen segíthetne. Hiszi, hogy a fogászat jövője a specializáció; ez természetesen szoros együttműködést feltételez az egyes területek képviselői között, de az Azurdent összecsiszolódott csapatában ez remekül működik.