Már a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán töltött évek során is a tapasztalatszerzésre törekedett, ezért TDK-zott, kutatásokban vett részt, emellett a gyakorlati tudás megszerzése érdekében évekig asszisztált több szájsebész kollégája mellett. Szakmai érdeklődése a kezdetektől a szájsebészeti, implantológiai és ínyplasztikai beavatkozások felé fordult.
2017-ben szerzett dento-alveoláris sebészet szakvizsgát. 2016 óta klinikánk csapatát erősíti. Évekig rendszeresen végzett teljes szájrehabilitációkat, ami magában foglalja a csontpótlást, az implantátumbeültetést, valamint a protetikai munkát is. Mivel véleménye szerint fontos a specializáció, így leginkább már csak szájsebészeti beavatkozásokat végez. Részt vesz a páciensek utókövetésében és szoros kooperáció jellemzi kapcsolatát kollégáival a kezelések további lépéseit illetően. Jártas az forradalmi All-on-4 technológiában is. Maximalizmusa nem engedi, hogy hátradőljön: bel- és külföldi továbbképzéseken vesz részt, hogy a fogászat innovációit illetően naprakész maradjon.
Fontosnak tartja a mindenre kiterjedő tájékoztatást, hogy a páciens megértse a beavatkozás lépéseit és célját, valamint azt, hogy mit tehet az eredmény megőrzése érdekében. Tőle a bátortalanul érkező páciensek is mosolyogva távoznak. Mi a titka? Empátia, nyugalom, türelem, kommunikáció, és persze magas színvonalon végzett munka, professzionalizmus.
Szakmája szépségének tartja, hogy a beavatkozásokkal minőségi javulást érhet el a hozzá forduló emberek életében.